A Mikulás legendája egészen a modern időkig

Hozzánk előbb ért ide a Krampusz története, mint a Mikulásé, de azért úgy gondoltuk, hogy a jobbakat mégis megajándékozzuk a Mikulás legendájával is. Akkor is, hogyha ez cseppet sem olyan félelmetes, mint a Krampusz (bár egy idős, szakállas ember látogatása sem mindig tartozik mindig a felemelő dolgok közé).

Az Egyesült Államokban december 25-én a Mikulás hozza az ajándékokat, hozzánk pedig december hatodikán látogat el. Az eredeti Szent Miklós délnyugat Törökországban élt a negyedik században. Történetéhez hozzákapcsolódnak a csodák. A halála után védőszentje lett a katonáknak, a gyerekeknek és a hajadon lányoknak is. A szent napja még most is december hatodika. Egy pápa határozott úgy, hogy ugyanarra a napra teszi Szent Miklós ünnepét is, mint Jézus születését, így lett ez december 25. Így pár helyen összekapcsolódott Miklós és a karácsony. Ezekben az országokban a gyerekek süteményt, almát és tejet raknak ki a Mikulásnak, hogy üdvözöljék. Az amerikai Mikulás egyébként teljesen holland, némi német és északi legendával. A Mikulás a függetlenségi háború után lett igazán tradicionális az Egyesült Államokban. A XIX. században már mindenhol megjelent, versek íródtak róla, rengeteg képen is ábrázolták. 

Később Thomas Nast, egy XIX. században élő rajzoló alkotta meg a Mikulást. Nash úgy képzelte el a Mikulást, hogy az Északi-sarkon él, kezében listával a jó és a rossz gyerekekről. Ebben a században a Mikulás még rengeteg színben pompázott: lila, zöld és kék ruhája is volt. A XX. században alakult ki a standard mai piros-fehér Mikulás. Állítólag a Coca-Cola cég tehet erről, hiszen népszerű karácsonyi reklámokat készített a negyvenes években, amelyekben természetesen a Mikulás fehér-pirosat viselt. Előtte ugyan már más művészek is ábrázolták ebben a színösszeállításban.

De hogyan is képes a Mikulás egy éjszaka alatt bejárni a bolygót? Sokan nekiálltak kiszámolni. Állítólag a Mikulásnak 31 órás éjszaka áll rendelkezésére, hogyha az időeltolódást is beleszámoljuk. Ennyi idő alatt 92 millió házat kell meglátogatnia. Így a Mikulás szánjának körülbelül 650 mérföldet kell megtennie másodpercenként, 3000-szer gyorsabbnak kell lennie a hangsebességnél. Emberi léptékkel ez mindenképpen lehetetlen küldetés.

De állítólag minden megoldható, hiszen rengeteg országban nem is a Mikulás hozza az ajándékokat, sőt, esetleg nem is ajándékoznak karácsonykor, így a Mikulás válla már is könnyebb lesz. Ráadásul csomó házban nincs is gyerek. Egyébként sem kellenek ilyen kalkulációk, hiszen az egész egy hatalmas varázslat.

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: