A legfurcsább biztonsági kamera felvétel, amit valaha láttam – creepypasta

 „A kamera nem hazudik” – The Evening News 1895

Közhelyszámba menő mondat, számtalanszor idézve, amiről még popdalok is születtek. Biztonsági kamerák milliói figyelnek meg bennünket nap mint nap. Bűntények felderítésében van kulcsszerepük és az orwelli paranoia ellenére egyfajta biztonságérzetet nyújt a puszta látványuk is. De mivel a száraz valóságot mutatják, mennyire lehet nyugtalanító, ha éppen egy olyan esettel találkozunk a felvételen, amire nem találunk magyarázatot?

A legfurcsább biztonsági kamera felvétel, amit valaha láttam

(The Strangest Security Tape I’ve Ever Seen)

Egy benzinkúton dolgozom Pennsylvania mezőgazdasággal foglalkozó részén. Elég unalmas meló, de legalább nem megerőltető és elég rendesen fizetnek érte. Pár héttel ezelőtt felvettek egy új srácot, akit nevezzünk most Jeremynek.

Jeremy fura egy fazon volt. Huszonöt-huszonhat év körüli, valamilyen beszédhibával, ami miatt nehezen formálta a szavakat, és a legbizarrabb nevetése volt, amit valaha hallottam. A főnököm és én nyugtáztuk a dolgot, de nem volt mit tenni vele, mivel nem volt rá soha panasz a vevőktől és a munkáját normálisan végezte. Egészen néhány héttel ezelőttig, mikor is elkezdtek letünedezni a dolgok. Az alkalmazottak lopása nem ritka dolog olyan helyeken, ahol fogyasztási cikkeket árulnak, és nálunk amúgy is egyszerre egy ember dolgozott a műszakon. Két héttel ezelőtt a főnök észrevette, hogy kezdünk kifogyni a motorolajból.  Először csak pár flakonnal tűnt el, később már teljes kartonok keltek lábra a raktárból. A végén már komplett szállítmányokat nem találtunk egy nappal az után, hogy beérkeztek. És mindig Jeremy volt műszakban. A főnököm átnézte a biztonsági kamerák felvételeit, amikor ő dolgozott, de nem sikerült tetten érnie. Jeremy rendesen bezárta a boltot, a következő nap a motorolajnak hűlt helye volt.

A főnököm általában hazavitte a kazettákat, hogy átnézze, hátha rajta tudja kapni Jeremyt, de tegnap a lányának softball meccse volt, úgyhogy engem kért meg, hogy nézzem át helyette. Azt ígérte túlórát fizet, ráadásul kézbe, szóval, nem kellett sokat gondolkodnom az ajánlaton. Három kamera volt három különböző szögből, így ahogy fejben összeadtam egy teljes éjszaka lesz a meló, de éppen nyaralásra gyűjtöttem, szóval volt helye a pénznek. Hazavittem a kazettákat, beraktam az egyiket a videóba, és leültem elé.

Két nappal ezelőtt – mikor Jeremy utoljára dolgozott – délután négykor vette fel a munkát. Elsőre minden tök átlagosnak tűnt: megszámolta a pénzt, váltotta a csajt a kasszában, aki előtte volt műszakban és várta a vevőket. Az első vevő, Mrs. Templeton volt, a kép sarkában lévő időbélyegző szerint négy óra három perckor. Vett egy csomag cigarettát és egy újságot, és húszassal fizetett. Semmi érdekes. A következő vásárló egy helyi tag volt, név szerint Ron. Motorral járt és pár naponta ugrott be. Megtankolt, vett egy csomag chipset, hitelkártyával fizetett, és le is lépett utána. A következő egy cowboykalapos fazon volt. Nem tudom, ki lehetett, sokan megfordulnak errefelé. Negyven dollárért tankolt dízelt, lepakolt egy százast, és már ment is tovább. Hátradőltem, és sóhajtottam.  Úgy látszik, a munkámnál csak egy unalmasabb dolog van a világon: nézni, ahogy más végzi.

Viszont a főnököm elég jól megfizetett érte, szóval hagytam pörögni a felvételt. Minden normális volt. Kezdett az az érzésem lenni, hogy ha valóban Jeremy lopja a motorolajat akkor sejti, hogy rá gyanakszunk. Csodálkoztam volna, ha van olyan bamba, hogy hagyja magát lefilmezni közben.  Nem volt semmilyen különös esemény a felvételen egészen öt óráig.

Öt óra háromkor Mrs. Templeton visszatért, mert valószínűleg elfelejtett valamit. De mégsem. Vett egy csomag cigarettát és ugyanazt az újságot, mint ezelőtt egy órával. Ismét húszassal fizetett. Furcsának találtam, de Istenem, gondolom már egy kicsit feledékeny. Úgy gondolom, Jeremynek illett volna szólnia, hogy az imént már megvette a füstölnivalót, de hát nincs arra semmilyen szabály, hogy valakinek kétszer adjunk el ugyanolyan dolgot. Ezután Ron tért vissza. Ismét megtankolta a motorját (ezt ellenőriztem a külső kamera felvételén mivel volt egy kocsija is), vett egy csomag chipset, és ismét a hitelkártyájával fizetett.

Nem nagy ügy, egy fura egybeesés is lehet. Mrs. Templeton már benne van a korban, Ronnak pedig több Harleyja is lehet. Ekkor ismét belépett a cowboykalapos tag. A gyomrom pedig görcsbe rándult. „Csak dízelt ne tankolj! Csak dízelt ne tankolj!” Azt vettem észre, hogy ezt suttogom magamban az üres nappalim közepén. De azt tankolt. Negyven dollárért és egy százassal fizetett. Minden mozdulata megegyezett az egy órával ezelőttivel, még az is, ahogyan megvakarta az orrát, mielőtt kilépett a boltból. A fazon vagy nagyon gazdag, most költözött a városba és van egy csomó teherautója, vagy valami nagyon meredek dolognak vagyok éppen szemtanúja. Tovább néztem a felvételt.

A következő órában is ugyanezek a vásárlók jöttek be, és ugyanezt vették. Teljesen kiborultam, mikor megláttam, hogy Mrs. Templeton hat óra háromkor belép, cigit és újságot vesz, és egy húszdollárost rak le az asztalra. Az agyam kezdte ledobni a gépszíjat. Még egy fél órát néztem a felvételt, majd elkezdtem képpel előretekerni a hátralévőt szalagot. Minden megismétlődött. Minden vevő ismét megjelent az órának ugyanazon percében és ugyanazt csinálta, minden egyes órában.

Tudom, mire gondolsz. Az a sunyi seggfej Jeremy megbabrálta a felvételt, hogy az első órát mutassa újra és újra. De ez ki volt zárva. Az egyik kameralátószögében benne volt egy ablak a kassza fölött, én pedig láttam, ahogyan a nap lenyugszik az idő múlásával. Ezenkívül Jeremy ténykedése sem ismétlődött: felsepert, felmosott, feltöltötte áruval a polcokat, végezte a kisebb-nagyobb feladatait –ahogyan azt szoktuk.  Csak a vevők jöttek be újra és újra.

Ekkor kezdtem pánikba esni: valami nagyon nem volt rendben azzal, amit láttam, és egyszerűen nem találtam rá semmi magyarázatot. Addig tekertem a felvételt amíg el nem jutottam ahhoz a részhez, amikor bezár, és a kocsijához sétál.  Nem lopott el semmit, de azért biztos akartam lenni a dolgomban, és beletekertem még egyszer utoljára, egészen éjfélig.

Éjfél után három perccel hirtelen felbukkant Jeremy arca a képernyőn. Nem úgy értem, hogy bedugta a fejét a kamera elé, hanem egyik pillanatban a shop üres volt, a következőben pedig az arca töltötte be a képernyőt. Nem egyszerűen a kamerába nézett, hanem egyenesen rám. Ebben biztos vagyok. Felsikoltottam, és a távirányítóért kaptam. Mire sikerült összekaparni, az arca már eltűnt a képernyőről, ugyanolyan gyorsan, ahogyan megjelent rajta. Az egyik képkockán rajta volt, a következőn már nem. Remegő kézzel beraktam a következő kazettát. A másik beltéri kamera pont szemben állt a kasszával, tehát rajta kellett volna lennie, hogy került elé Jeremy. 12:03-hoz tekertem de nem volt rajta semmi. Látnom kellett volna, hogy tudomisén’ odatol egy széket vagy valamit, amire feláll. De még csak az sem volt rajta, hogy a zárás után visszatérne a boltba. Az igazat megvallva elképzelhetetlen is lett volna, mivel biztonsági kódokat nem ismerte, a riasztó pedig nem szólalt meg.

Viszont 12:03 után az összes flakon motorolajnak hűlt helye volt a polcon.  Ugyanúgy, ahogyan Jeremy arca: az egyik pillanatban még ott volt, a másikban már nem. Kikapcsoltam a tévét, és lefeküdtem, de egy szemhunyásnyit sem sikerült aludni. Testileg fáradt voltam, de az agyam tovább zakatolt. Kétség kívül ez a kazetta volt a leghátborzongatóbb, és legfelkavaróbb dolog, amit életemben láttam.

Pár óra múlva kezdődik a meló. A főnök megkért, hogy vigyem vissza a kazettákat, és számoljak be róla, ha találtam valamit, de mégis, mi a francot mondhatnék? Jeremy éjszakai műszakban volt, közvetlenül utánam. A terv az lett volna, hogy a főnök megjelenik kicsivel azelőtt, hogy lelépnék, és szembesítjük.  Fogalmam nem volt, mit tehetnék. Egyértelmű, hogy meg kell mutatnom a felvételeket, de baromira nem volt kedvem megnézni vele még egyszer. A büdös életben nem akarok semmi hasonlót látni. Az, ahogy Jeremy belemosolyog a kamerába, az volt a leghátborzongatóbb kifejezés, amit valaha emberi arcon láttam.

Most megpróbálok aludni egy kicsit, aztán kitalálom, mi legyen. Ha megvan, majd beszámolok nektek róla.

FRISSÍTÉS (14:49) : A telefonomról írok, úgyhogy bocs a hibákért. A főnök most fejezte be az utolsó kazetta nézését. Nagyjából felvázoltam neki, mit fog látni, de ilyesmire nem tudsz igazán felkészíteni egy embert. Eléggé be van szarva (én is) és mivel közeleg a négy órai műszakváltás, lassan Jeremy is megérkezik. Egy óránk van, hogy megbeszéljük, mit tegyünk, de egyikünknek sincs ötlete, hogy mit mondhatnánk neki. Csak egy hülyegyerek, aki hobbi szinten lopja a motorolajat, és szereti a frászt hozni az emberekre? Vagy valami más? Van bármi köze az időhurokhoz? Egyiken sem láttunk még semmi hasonlót, ahogyan felbukkan az arca az egyik kazettán, pedig egyértelművé teszi, hogy tudja, hogy figyelik.  Mintha csak meg akarta volna mutatni nekünk, mire képes. Az elégedett mosoly az arcán mikor belenézett a kamerába olyan volt, mint egy gyerek, aki éppen most mutatja meg a legújabb homokvárát a szüleinek. Elég hülyén hangzik, de így érzem. Azt hiszem, ezt még meg kellene beszélnünk. De először is le kell nyugodnunk, és kitalálni mit kezdjük a helyzettel.  Este még frissítek, de valahogy rossz előérzetem van azzal kapcsolatban, hogy mi fog itt végbemenni.

FRISSÍTÉS (16:33): Jeremy nem bukkant fel. Megpróbáltuk hívni, de a telefonját kikapcsolta. Hívjuk a rendőrséget.

FRISSÍTÉS (17:33): Jeremy nem bukkant fel. Megpróbáltuk hívni, de a telefonját kikapcsolta. Hívjuk a rendőrséget.

FRISSÍTÉS (18:33): Jeremy nem bukkant fel. Megpróbáltuk hívni,de a telefonját kikapcsolta. Hívjuk a rendőrséget.

FRISSÍTÉS (19:33): Jeremy nem bukkant fel. Megpróbáltuk hívni, de a telefonját kikapcsolta. Hívjuk a rendőrséget.

FRISSÍTÉS (20:33): Jeremy nem bukkant fel. Megpróbáltuk hívni,de a telefonját kikapcsolta. Hívjuk a rendőrséget.

FRISSÍTÉS (20:33): A rohadt életbe! Most értem haza, és vettem észre a frissítéseket. A dolgok most már még zavarosabbak.  Viszont van valami, amiről még beszámolhatok.  Miután Jeremy nem bukkant fel, fel akartuk hívni a rendőrséget, ahogyan azt már tudjátok. Ahogyan felvettem a kagylót, a nap lement.  Esküszöm, nem beszélek félre, egyszerűen ez történt. Nyilvánvalóan ki voltam ütve öt órára, mert amikor az órára néztem kilenc óra harminchárom volt. Gondolom, Jeremy időhurkában ragadhattam, és amikor kiléptem belőle éppen azt tettem, amit elkezdtem előtte. De a java még csak ezután jött.

A főnök előtte itt állt mellettem, készen arra, hogy elmesélje a rendőröknek, mit tapasztaltunk. Mikor magamhoz tértem a telefon itt volt a kezemben, de teljesen döglötten. Még tárcsahang sem volt. A főnököm is itt állt mellettem, de teljesen mozdulatlanul. Teljesen le volt fagyva.  Ahogyan az órára néztem, az sem mozdult. A másodpercmutató lecövekelt a tizenkettesesen. Pontosan kilenc óra harminchárom perc volt.  A számítógépen lévő és telefonom órája szintén lefagyott.  Egy vevő állt a pultnál, aki azt várta, hogy a főnököm visszatérjen a doboz cigarettájával. A nyakamat tettem volna rá, hogy ma már az ötödik csomag lesz neki.

Tele lett a hócipőm, és egyszerűen elrohantam. A kazettákat is ottfelejtettem, úgyhogy sajnálom srácok, de nem tudom bizonyítékként feltölteni. Higgyétek el ez volt az utolsó dolog, ami akkor megfordult a fejemben. A benzinkút egy főút mellett épült, úgyhogy a parkoló szinte mindig tele volt. De most az emberek az autókban sem mozdultak, le voltak dermedve, mint a viaszszobrok. Bevágódtam a kocsimba, és imádkoztam, hogy beinduljon. Szerencsére sikerült elindítani.

Félúton hazafelé az idő múlása visszatért. A rádió addigi statikus zaját felváltotta ismét a zene, és a bemondó szövegeléséből lejött, hogy senki nem vett észre semmi különöset. Én voltam csak az egyetlen. És gondolom Jeremy, akiről továbbra sem tudtam, hogy hol van, vagy éppen mit csinál. Elbarikádoztam magam a szobámban, és reggel újra hívtam a rendőrséget. Nem emlékszem rá, hogy valaha hozzájuk fordultam volna, és nem tudom mennyire fognak komolyan venni, de egyszerűen féltem az életem. Holnap frissítek, ahogy tudok.

UTOLSÓ FRISSÍTÉS (10:33): Végre sikerült vagy négy órát aludnom az éjszaka. Fogalmam nincs, hogy csináltam, gondolom, a végkimerülés lehette. Telefoncsörgésre keltem: a főnök volt az. Reggel hat óta próbált elérni. Azóta ébren volt, mióta az idő visszaállt a normális kerékvágásba és azonnal hívta a rendőröket. Azok ki is mentek, hogy ellenőrizzék, mi nem stimmel. Ő pedig elmondott nekik mindent. Rendőrnek lenni errefelé nem a legmegerőltetőbb munka, olyan emberek is végzik… Jobban érdekelte őket az eltűnt motorolaj, mint bármi más a történetben. Mikor a főnök elmondta, hogy Jeremy vihette el, úgy döntöttek, utánaerednek.

Mivel az alkalmazottak adatairól nyilvántartást vezetünk, Jeremy pedig csak nemrég lépett be, így nem volt nehéz kideríteni címét, ahol nem fogod elhinni, mit találtak.

A megadott címen egy üres telek volt. Legalábbis most. Régebben állt itt egy ház, ami 1993-ban leégett. Mivel ez egy kis város, szinte mindenki emlékezett a tűzre. Egy négytagú család élt itt akkoriban. A pletyka szerint volt még egy kitagadott fiuk, akiről sohasem beszéltek, szóval nehéz lenne azt mondani, hogy valóban létezett. Ami viszont biztos, hogy a tűz gyújtogatás miatt keletkezett. Az egész ház olajban úszott, mikor belobbantotta egy Molotov-koktél. Mivel az egész család aludt, így nem voltak túlélők.

Sosem kapták el a tettest. A pletyka szerint megpróbálták felkutatni a kitagadott fiút, de nem bukkantak a nyomára.

Mikor a főnököm ezt elmesélte, kiborultam. Utána megkért, hogy menjek a benzinkútra. „Te megőrültél?!” – kérdeztem, de megnyugtatott, hogy a rendőrök is vele vannak. De a java még hátra volt: az FBI is városban volt, beszélni akartak velem, szóval nem volt választásom, mint menni. Hét óra tizenöt volt, vissza akartam menni még az ágyba, de biztos voltam benne, hogy nem tudnék már aludni, úgyhogy elindultam.

Négy öltönyös üdvözölt, és megkértek, hogy foglaljak helyet. Mindent el kellet mondanom kétszer-háromszor, mire úgy gondolták, minden tisztázódott. Mindent elmeséltem Jeremyről, a biztonsági kamera felvételéről és mindarról, ami múlt éjszaka történt. Miután végre befejeztem, az egyik ügynök azt mondta: „Hála az égnek egy újabb került a markunkba.” Elém raktak egy rakás papírt, hogy nem beszélek a történtekről senkinek és ezeket alá kellett írnom.  Szóval most éppen megszegem a törvényt azzal, hogy ezt posztolom.

Most éppen otthon vagyok, és nem igazán tudom, mit kezdjek magammal. Az ügynök szavai –amiket azután mondott, miután elmeséltem a történteket – életem végéig kísérteni fognak.

De az élet megy tovább. Van pár dolgom mára, és a főnök is megkért, hogy ugorjak be, és kapjak fel néhány videokazettát. A főnökömmel arra gyanakszunk, hogy az új srác, Jeremy (aki egy elég fura figura) lopja a motorolajat és át kell néznem néhány biztonsági kamera-felvételt, hogy tetten érjem.  Volna jobb dolgom is, de azt mondta túlórában fizeti, kézbe. Én pedig éppen a nyaralásra gyűjtök, szóval lesz helye a pénznek. A dolog, amúgy elég egyszerű: az olaj mindig az ő műszakja után tűnik el. Tehát kényelmesen elhelyezkedem, végignézem a felvételeket és szólok, ha valami érdekeset találok.

forrás:

http://creepypasta.wikia.com/wiki/The_Strangest_Security_Tape_I’ve_Ever_Seen

írta: Simon Dániel

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: