A kísérteties börtön

A Nyugat-Virginában található büntetés-végrehajtási intézet meglehetősen impozáns hely, amelyet már nem használnak céljának megfelelően. Azonban az Egyesült Államok legmisztikusabb helyei közé tartozik.

A börtönt 1866-ban alapították. A főépületet 1876-ban adták át, ahol 251 elítélt raboskodott. A börtön nem a legrosszabbak közé tartozott az elején, azonban 1929-re egyre zsúfoltabbá vált. A kis cellákba három férfit is beraktak. Harminc évbe telt, mire kibővítették az épületet, így a börtön 2000 férőhelyesség változott a hatvanas évekre. Ekkor a tíz legerőszakosabb hely listájára került.

1986-ban egy lázadás során három elítélt is meghalt. Később a börtönt túl kicsinek és embertelennek nyilvánították, ezért elkezdték elszállítani az embereket. 1995-re teljesen bezárták.
94 embert ítéltek halálra a West Virgina állami börtönben, ebből 85-öt felakasztottak, többek között Frank Hyert is, akit 1931-ben ítéltek el felesége meggyilkolásáért. Az ő kivégzése volt az utolsó nyilvánosság előtt lezajlott végrehajtás. Kilenc férfi elektromos székben lelte halálát, amely még most is ki van állítva a börtön falai között.

Az egyik szellem, akit látni vélnek odabent az Avril Adkins, akit kétszer is fel kellett akasztani. Az első alkalommal a férfi leesett az akasztófáról egyenesen a fejére, csak a második akasztás során lelte halálát.
36 gyilkosság is történt a börtön falai között, emellett még rengetegen hunytak el természetes halállal is. Egy kisebb temető is található odabent, ahol azokat a rabokat földelték el, akikre nem tartott igényt a család. Ráadásul a közelben indián temetkezési hely is található. Teljesen olyan, mint egy Stephen King regény, nemde?

A legjobb a börtönben, hogy nyitva áll a turisták előtt is. Kedd és szombat között lehet a falak közé látogatni november hónapban. Privát kísértettúrára is lehet indulni éjfél és reggel hat között. Ki próbálná ki szívesen?

forrás: MentalFloss

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: