A kínzás gonosszá tesz?

Az okozott fájdalom és félelem hatására vajon az emberek hajlamosak elfelejteni addigi életüket, és olyan szadistává és gonosszá válnak, mint azok, akik mindezt megtették velük?
Valljuk be, ez elég népszerű gondolat, főleg, ha az ember a szórakoztató műfajok táján keresgél. Olykor toposzszerű, hogy a fájdalom és az attól való félelem bárkit belekényszeríthet abba, hogy agymosott kiszolgálói lesznek a gonosznak, más esetekben a kínzás hatására az áldozat megtörik, és inkább engedelmeskedik, minthogy újabb szörnyűségeket éljen meg.
 
Néhány esetben mindez megjátszott, és hősünk a nagy pillanatára vár, ahol a jó győzedelmeskedik. Nos, igen, ez a filmek, könyvek világa, bizonyára mindnyájan találkoztatok már ezekkel a variációkkal (hogy néhány ismerős példát említsek: Tolkien világában így lesznek a tündékből gonosz orkok, de szóba jöhet az Odaát című sorozat, ami tulajdonképpen ezt a magyarázatot hozza a démonná válásra, egyszerűen így működik a pokol).
 
És milyenek vagyunk mi, emberek valójában?
 
Mi lesz belőlünk, ha elképzelhetetlen fájdalmat kell megélnünk?
 
Nehéz erre válaszolni, és reméljük, senki nem fog a témában tapasztalatot gyűjteni. De még a történetekben az, hogy valaki gonoszság hatására lesz gonosszá logikusan felépített személyiségfejlődésnek számít (vagy legyünk kritikusak: számíthat), addig a valóságban ez kissé bonyolultabb.
A kutatások, anélkül, hogy belemennénk a gonosz pszichológiájának elemezgetésébe, arról szólnak, hogy inkább a bántalmazást elszenvedő áldozatok azok, akik nagyobb valószínűséggel voltak már korábban abúzus áldozatai. Míg maguk a bántalmazók között sokan egészen normális neveltetésben részesülnek.
 
Ez a gondolkodás sokszor káros, hiszen bűnözőket lehet felmenteni tettük súlya alól a „nehéz gyermekkor” szöveggel, ugyanakkor az áldozatokra sokszor komoly teherként hárul a társadalom gyanakvása (hiszen bántották, akkor ő is bánthat másokat), így háttere lehet a kirekesztésnek is. Ezt a sémát érdekességképpen többször használják férfi áldozatokra, mint nőkre.
Természetesen azért a valóság megint csak nem ilyen egyszerű.
 
Bár nem minden bántalmazott gyermekből lesz szadista, de sokat számíthat, hogy milyen környezetben nő fel, és ismer-e egyáltalán valami mást az elhanyagoláson és a bántalmazáson kívül? Előfordulhat, hogy az agresszív, bántalmazó környezet éppolyan természetes mintát jelent a felnövő gyerek számára, mint amit mások számára egy kellemes légkör, és kedves család jelent.
A kérdésre adott válasz jóllehet várat magára, hiszen szerencsére már túljutottunk azon a koron, amikor hátborzongató pszichológiai és egyéb kísérleteket végeztek embereken a beleegyezésük vagy kilépési lehetőség nélkül. A kérdést pedig enyhén szólva is etikailag aggályos vizsgálati lehetőségeket vet fel.
 
Forrás:
Glasser és Kolvin: Cycle of child sexual abuse: links between a victim and becoming a perpetrator.
Képek: tumblr
írta: Sereg Gitta
Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.