A Dyatlov-incidens

A világ egyik legérdekesebb rejtélyei közé tartozik a Dyatlov-incidens. Ma erről hoztunk nektek egy cikket, amelyben végigvesszük a lehetséges okokat is. 

1959. február másodikán indult el Oroszországban egy csapat a Kholat Syakhlra (a Halottak hegye). Kilencen döntöttek úgy, hogy belevágnak a felfedezésbe a hideg télen. Február 26-án találták meg az első holttesteket. Azonban nem egyszerű hegymászó-balesetről volt szó, hiszen a tábor környékén nagyon érdekes és megmagyarázhatatlan dolgokat fedeztek fel.
A mászók sátrát teljesen szétszaggatták, miközben a profi mászók testét alsóneműben vagy nagyon lenge öltözékben találták meg a tábor környékén. Hármuknak betört a koponyája és bordáik is szétroppantak, azonban ellenkezésnek nyoma sem volt. Az egyik testből pedig hiányzott a nyelv is. Ráadásul radioaktív sugárzás is áramlott belőlük. A hivatalos jelentés szerint ismeretlen erő végzett a mászókkal.

Az évek során rengeteg teória keringett arról, hogy mi is okozta a szerencsétlenül járt mászók halálát. Gondoltak szellemekre, jetire és természetesen idegen lényekre is. Sokan úgy gondolták, hogy az orosz kormány keze áll a háttérben és igyekeznek szépen eltussolni az ügyet.
A lenge ruházatot a paradox vetkőzés fogalmával szeretik magyarázni, amely azt jelenti, hogy a kihűlés egy bizonyos pontján az agy azt kezdi érzékelni, hogy melege van, ezért az egyén megszabadul a ruháitól.

A radioaktivitásra nincsenek további bizonyítékok, sokan úgy gondolják, hogy ezt később adták hozzá az esethez, hogy még félelmetesebb lehessen. Ráadásul az eredeti dokumentumok eltűntek.
A szkeptikusok úgy gondolják, hogy ez egész egyszerűen egy hegyi baleset volt, amelyben nincsen semmi különös. Azonban mi mégis elgondolkozhatunk, hogy ez tényleg így van-e.

forrás: Cracked

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.