A 19-es repülőraj eltűnése

A Bermuda-háromszögbeli eltűnésekre már az 1400-as évektől vannak feljegyzések. Számtalan hajó és repülő tűnt el racionális gondolkodással felfoghatatlan körülmények között, de ezek közül az esetek közül is kiemelkedik a hírhedt 19-es repülőraj története. Nem sok olyan eset volt, ahol hat repülőgép a fedélzetén huszonegy emberrel válik köddé jól dokumentált, folyamatos rádiókapcsolat mellett.

  1. december 5-én gyönyörű nap virradt Floridára.

A Fort Lauderdale haditengerészeti légi bázison öt csillagmotoros Grumman TBM Avenger torpedóbombázó várakozott üzemanyaggal teljesen feltöltve a kifutópályán, hogy megkezdhesse küldetését.

A kötelék parancsnoka, Charles Carroll Taylor hadnagy, aki 1942-ben szerezte meg diplomáját a Corpus Christi haditengerészeti légi bázison, ahol már októbertől repülésoktatóként szolgált. 1943-ban csatlakozott a 62-es légi felderítő századhoz, majd csatlakozott hetedik repülőszázadhoz torpedóbombázó pilótaként. Megjárta az USS Hancock fedélzetét is a csendes-óceáni hadszíntéren.   Huszonnyolc éves kora ellenére több mint 2500 repült órával a háta mögött – amiből 600-at ezen a géptípuson tett meg – egyáltalán nem számított zöldfülűnek.  Japán ’45. szeptember másodiki kapitulációja után vezényelték Fort Lauderdalebe, hogy repülésoktatóként ténykedjen tovább.

Azon a délutánon az alá beosztott pilóták is mindnyájan teljesítettek legalább 300 órát a levegőben. A kötelék tagjai: az Egyesült Államok haditengerészetének kapitánya, Edward Joseph Powers és George William Stivers, Forrest James Gerber másodtiszt és Joseph Tipton Bossi zászlós több gyakorló küldetést is teljesített már a régióban. A hívójelük FOX TARE.

Az öt Avenger 13 óra 45 perckor 1600 kilométer megtételére elegendő üzemanyaggal hagyta volna el a kifutópályát a repülési tervük szerint, de Taylor hadnagy késése miatt csak majdnem fél óra múlva 14:10-kor szálltak fel. A gyakorlat három részből állt: a start után 90 fokkal nyugati irányba 140  kilométer megtétele után kis magasságú bombázási gyakorlat egy Florida partjainál fekvő korallzátonynál. Majd’ 124 kilométer megtétele után 346 fokos fordulat és 135 kilométer repülés a Bahama-szigetek fölött. Ezután egy 241 fokos kanyar és 220 kilométer megtétele után visszatérés Fort Lauderdalebe. A gyakorlat célja a hozzávetőleges helymeghatározás gyakorlása volt, ami annyit tesz meghatározni a jelenlegi pozíciót az utolsó ismert pozíció, röppálya, idő és sebességi adatokból.

A torony és a gépek közötti rádióüzenetekből tudjuk, hogy a bombázási gyakorlat még befejeződött a terveknek megfelelően, mivel tizenöt órakor az egyik pilóta engedély kért, hogy ledobhassa utolsó bombáját. Negyven perccel később, egy a közelben egy hasonló küldetésen FT-74 lajstromjelű gépével repülő másik kiképzőtiszt, Robert F. Cox ismeretlen eredetű rádióadást fogott.

Az ismeretlen Powers kapitányt a tanítványok egyikét kérte, hogy olvassa le az iránytűjét. Powers azt válaszolta: „Nem tudom, hol vagyunk. Az utolsó fordulónál eltévedtük.” Ekkor Cox bekapcsolódott: „Hajó vagy repülő, aki az előbb Powerst hívta, kérem, azonosítsa magát, hogy segíthessünk”. Pár perc múlva érkezett válasz immár Taylor hadnagytól, amiben tájékoztatta a másik oktatót, hogy mindkét iránytűjük elromlott, és segítséget kértek, hogy visszataláljanak Fort Lauderdalebe.

Cox értesítette a haditengerészetet az eltévedt repülőről, és azt tanácsolta Taylornak, hogy a bal szárnyát igazítsa a naphoz. A földi irányítás közben azt kérte, hogyha a vezérgép fel van szerelve barát-ellenség felismerő rendszerrel (IFF) azt kapcsolja be, hogy háromszögeléssel meg tudják határozni a helyzetüket, de az eltévedt kötelék az adásvételét nem erősítette meg. Ehelyett Taylor hadnagy 16:45-kor ezt az adást sugározta: „Északnak fordulunk, hogy megbizonyosodjunk, róla nem a Mexikói-öböl fölött vagyunk.” Az IFF viszont továbbra sem lett bekapcsolva.  Taylort megkérték, hogy a rádiót váltsa 4805 kHz-re. A vétel ismét nem lett megerősítve.  Ekkor utasították, hogy váltson 3000 kHz-re, a vészfrekvenciára. Taylor azt válaszolta: „Nem válthatok frekvenciát. Egyben kell tartanom a gépeket.”

16:56-kor ismét kérték Taylort, hogy kapcsolja be az IFF-et, ha van a gépén. Ismét nem lett megerősítve a vétel, viszont újabb pályamódosításról számoltak be, a háttérből pedig elhangzott ismeretlen szájból, hogy: „Francba már, ha nyugatnak mennénk, hazajutnánk. Forduljunk nyugatnak, az isten verné meg!”. Többekben felmerült a kérdés, hogy a tanulók miért nem bontották a köteléket, és fordultak inkább nyugatra a saját józan eszük diktálta sugallatot követve. Ezt később a katonai fegyelemmel magyarázták.

Közben az időjárás romlott, és a rádióadást egyre többször zavarta meg statikus zaj.  A feltételezések szerint a raj ekkor háromszázhetven kilométerre lehetett a floridai félszigettől a nyílt tengeren. „Kétszázhetven fokra nyugatra repülünk, amíg meg nem találjuk a szárazföldet, vagy ki nem fogy az üzemanyag”. 17:50-kor pár földi radarállomás háromszögeléssel meghatározta, hogy a Bahamáktól északra vannak, de az információt nem sikerült eljuttatni hozzájuk.

Napnyugta után az időjárás még rosszabbra fordult. 18:20-kor fogták Taylor utolsó rádióüzenetét: „Minden gép a kötelékben van. Kényszerleszállást kell végrehajtanunk a szárazföld elérése előtt.  Ha az első gép üzemanyagszintje tíz gallon alá esik, mindnyájan leszállunk”

Ahogyan az elvárható volt, a környék összes elérhető haditengerészeti és kereskedelmi járművét a feltételezett helyszínre vezényelték a pilóták keresésére.  Sötétedés után két Martin PBM Mariner hidroplán is a kutatásra indult, miután megszakították saját gyakorlatukat.  Ez egyikkel egy 19:30-kor váltott rutin rádióüzenet után megszakadt a kapcsolat, és nem hallottak felőle többé.  Egy arrafelé hajózó tanker  az SS Gaines Mills a közelben harminc méter magasra felcsapó lángokat figyelt meg, egy másik hajó a USS Solomons pedig később megerősítette, hogy a gép körülbelül ott tűnt el a radarjukról.

A pilóták körében csak a sokat sejtető „repülő benzintank” néven becézett PBM Mariner feltételezhetően valamilyen nem tisztázott okból a levegőben felrobbant. De a torpedóbombázó raj nyom nélküli eltűnésére a mai napig nincs semmilyen magyarázat.  Számtalan teória terjedt, ami megpróbálja magyarázni, a földönkívüli emberrablásoktól kezdve a dimenziókapukon át, de egy tenyérnyi úszó olajfoltnyi bizonyíték sem került elő, ami bármelyiket alátámasztaná.

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: