5 összeesküvés-elmélet, amiről kiderült, hogy igaz

Általában az összeesküvés-elméletek igencsak távol állnak a valóságtól, sok esetben paranoiától fűtöttek. Azonban most hoztunk nektek pár olyan összeesküvés-elméletet, amelyekről kiderült, hogy teljes mértékben igazak.

1. A Tuskegee szifilisz kísérlet
1932-ben kezdődtek meg a Tuskegee-kísérletek, amelyben a kezeletlen szifilisz hatását vizsgálták fekete férfiakon. Meg akarták figyelni a lefolyás különbségeit fehér és fekete férfiak között. A kísérlethez 600 fekete férfit hoztak, 399-en fertőzöttek voltak a betegséggel, 201-en nem. Az egész kísérletnek csak fél évig kellett volna tartania, de egészen negyven éven keresztül húzódott el. A résztvevőket ingyen vizsgálták meg, ételt és biztosítást kaptak, de sohasem mondták el nekik, hogy szifiliszük van, és sohasem kezelték őket ezzel. Sokan akkor fedezték fel a betegségüket, amikor jelentkeztek katonának a második világháborúba, de ennek ellenére sem kaptak kezelést. 1972-ben a történet kibukott, és perek kezdődtek. Természetesen ez sokuknak már túl késő volt, a hetvenes évekre csupán 128-an maradtak életben a 399-ből, miközben 49 feleséget és 19 gyermeket is érintett a betegség. A Tuskegee kísérletek ma is a rasszizmus egyik legnagyobb szimbóluma.

5 Unbelievable Conspiracy Theories That Actually Turned Out to Be True

2. Project MKUltra
Hosszú ideig a CIA tagadta, hogy kísérleteket hajtanak végre az embereken. Aztán 1977-ben napvilágra került 20 ezer titkos irat, amely felfedte a CIA manipulációs kísérleteit. Drogok, hipnózis, szenzoros depriváció, elektrosokk, verbális és szexuális bántalmazás, sőt kínzás is sorjázott az iratokban. A cél az volt, hogy viselkedésváltozást idézzenek elő az ügynökökben. A bizonyítékok ellenére a CIA vezetője, Richard Helms a legtöbb iratot megsemmisítette 1973-ban. A mai napig tisztázatlan, hogy az MKUltra program milyen kísérleteket is tartalmazott pontosan.

5 Unbelievable Conspiracy Theories That Actually Turned Out to Be True
3. Operation Mockingbird
A Mockingbird művelet során bizony kiderült, hogy a CIA manipulációra használta fel a tömegmédiát a hidegháború idején, főként propagáló célokra. Az ABC, NBC, CBS, Reuters, Hearst Newspapers és más hasonló médiumokba is beszivárogtak. Az ötvenes években a CIA emberei mindenhova beszivárogtak, ami csak a hetvenes években bukott ki. Állítólag ez a propaganda a mai napig folytatódik.
5 Unbelievable Conspiracy Theories That Actually Turned Out to Be True

4. Northwoods hadműveletek
A múltban a legfűtöttebb összeesküvés-elméletek közé tartozott, hogy az Egyesült Államok megpróbál háborút provokálni Kubával. Sokáig úgy gondolták, hogy ezek elhamarkodott következtetések, egészen addig, amíg John F. Kennedy dokumentumait nem hozták nyilvánosságra. A hatvanas években bizony részletes útmutatót alakítottak ki, hogyan is provokálják a kommunista szomszédot. Kubai repülőket készültek lelőni és állampolgárokra akartak lőni az utcákon. Szerencsére a tervek sohasem váltak realitássá.

5 Unbelievable Conspiracy Theories That Actually Turned Out to Be True

5. Az USA kormánya illegálisan kémkedik az állampolgárok után
Egy újabb összeesküvés-elmélet szerint az NSA illegálisan figyeli az állampolgárokat. A teória nagyon régóta kering, azonban csak 9/11 után került a figyelem középpontjába, amikor is tényleg meg akartak figyelni mindenkit, hogy a terrorcselekményeket kiszűrjék. A Snowden dokumentumok is megmutatják, hogy rengeteg programot használnak a mobiltelefonok, emailek és hasonlók megfigyelésére, ezek az összeesküvés-elméletek kitalálóinak is merész gondolatnak tűntek. 2014-ben a Washington Post hozta nyilvánosságra, hogy a gyűjtött adatok 90% nem kapcsolódik a terrorizmushoz. Eközben nagy szervezetek harcolnak a megfigyelések ellen. A pénzügyi befektetés hatalmas és a gyűjtött adatok sok esetben semmire sem használhatóak. Ráadásul ezzel csorbítják a magánélethez és a szabadsághoz való jogot.

5 Unbelievable Conspiracy Theories That Actually Turned Out to Be True
forrás: OccultMuseum

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: