10 WC démon és entitás a világ minden tájáról II. rész

5_Yoshikazu_Akaname5. Akaname
Képzeld el egy démont, akinek emberi teste van, de arca koboldszerű, haja nyálkás és egy lábujjkörme hatalmasra nőtt, emellett hatalmas nyelve van. Ez a japán WC szellem talán nem túl vonzó külsejű, de nem olyan ártalmas, mint amilyennek kinéz. Akaname egyébként imádja a koszt, ebből is születik. Szereti felnyalni a nyálkát a koszos WC-ben, vele szokták motiválni a gyerekeket, hogy takarítsák ki a mellékhelyiséget. Akaname csak betegségeket tud terjeszteni, egyébként teljesen ártalmatlan. Ő az egyik leghasznosabb WC szellem a hosszú listában.

4_Belphegor4. Belphegor
Belphegor egy keresztény-zsidó démon, aki a felfedezésekért, a találmányokért és a lustaságért is felelős. Általában szép lányok alakjában jelenik meg és gazdagságot ígér, azonban később önzőségbe és kapzsiságba taszítja áldozatait. Azonban a szerencsétlenebb áldozatok látják Belphegor igazi valóját, aki egy szakállas, szarvas démon, nyitott szájjal és éles körmökkel, aki egy WC-n trónol. Általában egész nap ezen ücsörög és emberi ürüléket eszik.

3. Kashima Reiko
Kashima Reikót egy csapat férfi támadta meg, megverték, majd vérbe fagyva hagyták. A lány elmászott a vasúti sínekig, mielőtt elveszítette volna eszméletét. Sajnos az érkező vonat kettévágta. Éppen borzalmas halála miatt változott át Onryóvá, amely egy bosszúálló szellem a japán folklórban. A lány a lábait keresi az iskolai mellékhelyiségekben. Állítólag Kashima egy hónapon belül meglátogat, miután megismerted tragikus történetét. Hogy ne vágja le a lábadat muszáj azt válaszolnod kérdésére, hogy a Meishin expressz vonaton vágták le a lábát. Ezután megkérdezi, hogy ki mondta ezt neked, és arra az a megfelelő válasz, hogy Kashima Reiko mondta. De hogyha a nevét kérdezi, akkor Maszkos Halál Démont kell válaszolni, ugyanis ez beugratós.

Public Toilets at Ephesus, Turkey2. Cloacina, Stercutius, Crepitus
Érdekes istenségek következnek. Cloacina a szennyvízcsatornák istennője, amíg Stercutius a trágyáé az ókori Rómában. Emellett a legalapvetőbb WC isten Crepitus volt, akit a puffadás és a szellentés védőjeként tartottak számon.
Crepitus akkor jelenik meg, hogyha valakinek görcsei vagy hasmenése van. Cloacina pedig a csatornákat felügyelte.
A rómaiak egyébként nagyon féltek a WC-től. Meg voltak arról győződve, hogy rengeteg gonosz démon lakik a csatornákban. Aki a WC-n ült az kitette magát az ördögi teremtményeknek, éppen emiatt voltak fontosak az istenségek számukra.

1_990140441. Dzsinn
A dzsinnek iszlám természetfeletti teremtmények, akik folyamatosan tűzben égnek füst nélkül. A dzsinnek képesek kapcsolatba lépni emberekkel és tárgyakkal is. A Korán szerint a dzsinnek látnak bennünket, mi azonban nem látjuk őket. A dzsinnek imádják a koszos mellékhelyiségeket. Képesek arra, hogy ideiglenesen az őrületbe kergessék áldozataikat. Hogy megvédd magad, ahhoz bizony a Koránból kell idézned és Allah nevét is meg kell említened.

forrás: ListVerse

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: