10 ok, amiért hihetünk a túlvilágban II.

5. Személyiség változások
Nagyon érdekes, de minden ember, akik átélték a halálközeli élményt, pozitívnak írták le a változást. Egy holland kutató, Pim van Lommel  vizsgálta meg a jelenséget. A változások állandóak maradtak. Általában a személyek boldogabbak, pozitívabbak és barátkozóbbak lettek, ráadásul eltűnt a halálfélelmük, mintha a halálközeli élmény egy igen pozitív eseménnyé változott volna az idők során. Érdekes módon a pszichológiai profiljuk igen hasonló lett, függetlenül attól, hogy milyen emberek voltak előtte.

4. Élmény első kézből
2008-ban Dr. Eben Alexander került a halál közelébe. A férfi egyébként ideggyógyászként tevékenykedett, azonban egy baktérium megtámadta az agyát, így hamar kómába esett. Eben szerint az agya egy zöldséghez hasonlított a veszélyes vírus hatására, bármelyik pillanatban meghalhatott volna.
Az idegsebész érdekes hétnapos utazásra indult elméjében. A számítógépek szerint az agya egyáltalán nem volt aktív ez idő tájt. Elviekben emlékek sem rögzülhettek volna az időszakról, azonban Alexander élesen emlékszik mindenre.

3. A vakok látása
Nagyon érdekes, de veleszületett vakok nyerték vissza látásukat halálközeli élmény során. 31 embert kérdeztek meg a kutatás során, akik közül 14-en születésüktől fogva vakok voltak. Mindannyian beszámoltak vizuális élményekről. Alagutakról, esetleg halott rokonokról meséltek, sőt sokan le is tudták írni saját külsejüket, ahogy magukat nézték.

2. A kvantumfizika szerint lehetséges
Robert Lanza professzor szerint a túlvilág nem lehetőség, hanem bizonyosság. Egyik teóriája szerint párhuzamos univerzumok futnak egymás mellett. Szerinte az összes lehetőségünk megvalósul, azonban, hogyha döntünk, akkor csak egy marad meg számunkra. Szerinte halálunk után nem leszünk szilárd létezők, de tovább folytatódik az életünk.

1. Gyermekek, akik emlékeznek előző életükre
Ian Stevenson szerint ő az első ember, akinek igazi bizonyítéka van a reinkarnációra. Stevenson olyan gyerekeket kutatott fel, akiknek vannak emlékeik az előző életeikből. Ráadásul nem is egyetlen példát hozott fel, hanem több, mint 3000 gyermeket talált, akik emlékeztek életükre, halálukra és szeretteikre.
Egy dokumentált esetben egy kislány meghallotta egy város nevét, ahol amelyről azelőtt sohasem hallott. Tökéletesen elmesélte, hogyan fulladt meg véletlenül a bátyja és leírta a várost teljes részletességben. Később utánanéztek a családnak. A kislány egyáltalán nem ismerhette a halottat, sem a várost.
Azonban a furcsaságok listája itt nem ér véget, hiszen néhány esetben a gyerekek fóbiái is kapcsolódtak előző halálukhoz. Az esetek teljes mértékben megmagyarázhatatlanok.

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: